Árokszállási Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: az OTP éves csúcsától nem sokkal elmaradva zárt csütörtökön, felfelé továbbra is 16 ezer forint körül látható ellenállás, támasz 15 600-15 700 forint körül található. Az előző nap az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,95 százalékkal 15 890 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Richter csütörtökön 8770 forintig emelkedett, támasz 8700 forint körül látható, míg ellenállás 8850 forint körül húzódik. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 0,86 százalékkal 8770 forintra erősödött, a részvények forgalma 620,9 millió forintot ért el.

Mol ugyancsak emelkedni tudott csütörtökön, az elemző szerint felfelé jelenleg ellenállás 2835 forint körül, míg támasz 2800 forint környékén látható. Az előző nap a Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2826 forintra erősödött, 798,8 millió forintos forgalomban.

Magyar Telekom éves maximumán zárt csütörtökön, így felfelé 692 forint körül, míg lefelé 667 forint körül találhatóak a technikai szintek. Csütörtökön a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,5 százalékkal 675 forintra emelkedett, forgalma 97,6 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!