A társaság pénteken azt közölte, hogy az adózott eredménye 3,9 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 3,58 milliárd euróról. Elemzők jobb adatra, 4 milliárd euróra számítottak. A működési eredmény 5,3 százalékkal, 4,7 milliárd euróra nőtt.
Az árbevétel 3,5 százalékkal, 26,94 milliárd euróra emelkedett.
Kapcsolódó
A L'Oréal tavalyi bevétele Nyugat-Európában 0,7 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 1,6 százalékkal csökkent, ugyanakkor az ázsiai- és csendes-óceáni térségben 20,4 százalékkal nőtt.
A L'Oréal a tavalyi teljesítmény alapján részvényenként 3,85 euró osztalékot fizet, ami 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A francia cég részvényára 0,19 százalék pluszban állt pénteken, röviddel 13.30 óra után a párizsi tőzsdén, amelynek az irányadó, CAC-40 indexe 0,26 százalékos mínuszt jelzett a csütörtöki záróértékéhez viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről