A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője elmondta: a BUX emelkedése ellenére a magyar kereskedés abszolút különvált, alulteljesített az amerikai és nyugat-európai tőzsdéhez képest. Érdemleges elmozdulás nem volt a magyar piacon, amely 1,5-2 hete immunis a nemzetközi hangulatra, nagyon szűk sávban mozognak az indexek.
A Mol 195 forinttal, 1,33 százalékkal 14 845 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5930 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,43 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 279,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 11 forinttal, 0,25 százalékkal 4379 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1601,53 ponton zárt kedden, ez 6,80 pontos, 0,42 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson