Kedd reggel 292,30-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez 0,55 százalékkal volt magasabb a hétfői jegyzésnél. A dollár ellenében 218-ig esett a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 237,4 forintba került. Az euró kismértékben gyengült a dollárral szemben, 1,34 alatt járt a jegyzés a nap első felében.
Pedig a keddi nap még jól indult a forint számára, egészen 290,50 környékére tudott kapaszkodni azt követően, hogy Magyarország hivatalosan is benyújtotta a dollárkötvények előzetes tájékoztatóját az amerikai hatóságoknak. Pleschinger Gyula NGM-államtitkár azonban a Bloombergnek lehűtötte a kedélyeket, hiszen úgy nyilatkozott, hogy egyelőre várnak a megfelelő alkalomra, akár két hét is eltelhet még a kötvénykibocsátásig. Ráadásul a szakemberek egy része szerint nem biztos, hogy jó ötlet a várakozás, hiszen könnyen lehet, hogy néhány hét múlva a mostaninál rosszabb feltételekkel tud csak a piacra lépni Magyarország.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián