A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 336,87 ponttal, 1,37 százalékkal, 24 874,93 pontra emelkedett.
Az S&P 500-as mutatója 29,74 ponttal, 1,11 százalékkal gyarapodott, és 2720,99 ponton fejezte be a napot.
Kapcsolódó
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 72,84 ponttal, 1 százalékkal lett több, és 7330,71 ponton zárt.
Veszteséges nyitás után határozott emelkedésre váltottak az irányadó indexek a New York-i tőzsdén hétfőn, miután enyhültek a globális kereskedelmi háborútól való félelmek.
Quincy Krosby, a Prudential Financial vezető piaci elemzője szerint a befektetők úgy ítélik meg, hogy az acél és az alumínium amerikai importját sújtó vámok bevezetésének ügye diplomatikus véget ér, miután Donald Trump elnök az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény kapcsán tett Twitter-bejegyzéseivel "rugalmasságról" tett tanúbizonyságot, megnyitva az utat a tárgyalások előtt.
Paul Ryan, a képviselőház elnöke mély nyugtalanságának adott hangot az elnök protekcionista terve miatt. Ryan szerint kockázatot jelent a gazdaságra a kereskedelmet hátráltató vámok bevezetése, és felszólította a kormányzatot, hogy álljon el a megígért vámtarifák bevezetésétől. Kongresszusi vezetők nem zárnak ki egy esetleges fellépést, ha Trump elnök úgy dönt, minden ellenkezés dacára továbblép tervével.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit