Az MVM-csoport tavaly 1194 milliárdos árbevétel és 35 milliárdos üzemi eredmény mellett 7,7 milliárdos konszolidált veszteséget ért el, szemben a 2013-as 32 milliárdos nyereséggel. A veszteségben szerepet játszott, hogy tavaly a Dunamenti Erőmű 25 százalékos pakettjére 4,5 milliárdos értékcsökkenést, a kútba esett Déli Áramlat projektre 1,4 milliárdos veszteséget kellett elszámolni. A társaság egyébként 103 milliárdos, az előző évitől csak árnyalatnyival elmaradó EBITDA-t ért el tavaly, saját tőkéje pedig 2014 végén elérte a 705 milliárdot, amely részvényenként 20 810 forint volt.
A közgyűlés döntött az MVM hiteleinek átstrukturálásáról is, a csoport 230 milliárd forintnyi új klubhitelt vesz föl. Ennek fele a korábbi, a mostaninál kedvezőtlenebb kamatú klubhitel kiváltását szolgálja. A hitelt 11 bank nyújtja. A hitelkeret nyomán az MVM eladósodottsági szintje a korábbinál magasabbra, az éves EBITDA akár 4,5-szeresére is emelkedhet, elfogadható (egyessel kezdődő) kamatfelár mellett. Folyamatban van az eurós klubhitelek átalakítása is, 2-300 millió euró nagyságrendben.
A közgyűlés döntött a két éve felszámolás alatt lévő MAL Zrt.-vel szembeni csaknem 5 milliárdos - az MNV által erőszakolt folyamatos gáz- és áramszállításból fakadó - követelés csökkentett áron történő eladásáról is, mivel annak megtérülésére a felszámolás során nincs remény. A Vért Zrt. negatív saját tőkéjének rendbetétele egy, a Vértesivel szemben fennálló MVM-hitel elengedését igényelte, szerencsére ezt a 3 milliárdot az MVM már korábban leírta. (Megfigyelők szerint az utóbbi 15 évben a Vért Zrt. életben tartása több, mint 100 milliárdjába került az MVM-csoportnak.)
Ugyancsak a részvényesek - ezúttal egyhangú - döntése alapján az MVM Zrt. fióktelepet létesíthet Szlovákiában, nem függetlenül a szlovák áramszolgáltató 66 százalékos csomagjára korábban beadott MVM-Mol ajánlattól.
Az állami vagyon takarékosabb működéséről szóló törvény tavaly decemberi módosításával az MVM-részvények 99,9 százalékát birtokló MNV Zrt. kiszoríthatja az MVM-ből a kisrészvényeseket. Az állami vagyonkezelő már fel is szólította tulajdonostársait, hogy június 3-ig adják le részvényeiket az MVM által eldöntött 18 ezer forintos ellenérték fejében. Ha ezt elmulasztják, részvényeiket a törvény szerint érvényteleníthetik, így igen valószínű, hogy a mai volt az utolsó MVM-közgyűlés. (A Ptk. szerint egyszemélyes társaságnál nem kell közgyűlést tartani, annak jogait az egyedüli tulajdonos alapítói határozatokkal gyakorolhatja.)
A közgyűlés végén az MVM igazgatósága pezsgővel köszöntötte a társaság életét több, mint 15 éve kisérő kisrészvényeseket, akik jelezték, jószántukból nem kívánnak megválni szeretett részvényüktől...
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült