Molnár József, a Mol vezérigazgatója nyilatkozatában közölte, a horvát kormánnyal megegyeztek, hogy május végén folytatják és felgyorsítják a tárgyalásokat. Hozzátette, készek a tárgyalások folytatására, de nem minden áron. A Mol-vezető szerint a szerdai egyeztetés konstruktív légkörű volt. Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kiemelte, hogy az utolsó találkozó óta sok idő telt el, és elégedetlenségét fejezte ki a tárgyalások elhúzódása miatt.
Az utolsó találkozó óta a tanácsadókból és a szakemberekből álló munkacsoportok megvizsgálták az INA elmúlt években végzett üzleti tevékenységét, amellyel egy részvényes sem lehet teljesen elégedett - idézi a horvát kormány internetes oldala a minisztert.
Ivan Vrdoljak szerint az eredmények is bizonyítják, hogy fel kell gyorsítani a tárgyalásokat és meg kell találni azt a megoldást, amely az INA-nak komoly és nyereséges jövőt biztosít.
A Mol és a horvát kormány között tavaly szeptember óta már három tárgyalási forduló volt a vitás kérdések rendezésére.
Mi a MOL álláspontja?
Hernádi Zsolt a Mol éves rendes közgyűlésén világosan kifejtette a Mol álláspontját: amennyiben a tárgyalások nem a kívánt sebességgel haladnak, sor kerülhet az INA eladására. A Mol elnök-vezérigazgatója a tájékoztatón hangsúlyozta, nem elégedett a tárgyalások jelenlegi tempójával.
Mindezek alapján a befektetőknek érdemes kiemelten figyelni a felek közti tárgyalások menetét a közeljövőben, ez ugyanis döntő lehet az INA sorsát illetően.
A Mol közlése szerint egyformán felkészült mindkét lehetőségre, elvégezték a szükséges előkészületeket arra az esetre is, ha az értékesítés mellett döntenek.
Az, hogy a felek megállapodtak a tárgyalások menetének felgyorsításáról, önmagában még nem jelent semmit, a Mol már idén januárban is szorgalmazta a gyorsítást.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat