A kamatdöntés okozta kisebb meglepetés nyomán 244,30-244,40-ig emelkedett az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, majd rövid idő alatt 243,70-re korrigált - tájékoztatott az Equilor Rt. üzletkötője.

Szántó András emlékeztetett rá: a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Állami Autópálya Kezelő által az útépítésre felvett forrásokat nem a piacon, hanem az MNB-nek értékesíti, vagyis a több éven át jelentkező, 1,7 milliárd euró eladása nem jelenik meg, mint forinterősítő tényező. E bejelentés - a kamatcsökkentéssel együtt - profitrealizálásra késztette a befektetőket, az euró kurzusa 244,90 forintig emelkedett, délután öt óra előtt 244,70/80 volt az ár. Összességében nem beszélhetünk komoly forintgyengülésről - fogalmazott a szakember, aki hozzátette, hogy az említett tényezők rövid távon nem gyengítik ugyan számottevően a hazai fizetőeszközt, de a piac sérülékenyebbé vált.

Az euró erősödött az amerikai devizához képest, a keresztárfolyam hétfő délután 1,2240 közelében járt. Ez, illetve a forint euróhoz viszonyított süllyedése azt eredményezte, hogy a dollár hazai jegyzése - kisbb-nagyobb megingásokkal - 200 forint körül maradt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!