Ennek előszeleként az elmúlt napokban erőteljes nyomás alá kerültek a feltörekvő piacok devizái, gyengült a dél afrikai rand, a török líra, és a régiónkban is komolyabb korrekciót láthattunk. A magyarázat korántsem egyértelmű, hiszen a fundamentumokban nem következett be ilyen hirtelen változás. A kockázatvállalási hajlandóságot tükröző spreadek alapján a befektetők régióhoz való hozzáállása sem változott gyökeresen. Feltűnő ugyanakkor, hogy a feltörekvő piacok devizáinak értékvesztése nagyjából egybeesett a fejlett piacokon, elsősorban az amerikai állampapírpiacon tapasztalható hosszú hozamok emelkedésével. A CIB közgazdásza szerint a tavalyi év vége felé a kapcsolat a két piac között még teljesen más formát mutatott. Akkor a találgatások arról folytak, hogy az amerikai gazdaság lassulása recesszióba torkollik-e majd, vagy csak fokozatos visszaesést hoz. A recessziós forgatókönyv, mely a globális növekedést illetően is borús képet vetített előre, nem kedvezett az exportteljesítményükre jelentősen ráutalt feltörekvő országok számára. Így 2006 vége felé gyakran azt láthattuk, hogy az amerikai hosszú hozamok gyors esése sokszor együtt járt a kérdéses devizák gyengülésével. A jelenlegi képlet teljesen más, mivel a 10 éves amerikai állampapír hirtelen, 15 bázispontos hozamemelkedését látványos gyengülés kísérte a feltörekvő piacokon. Ez már egy új típusú reakció lehet egy új szakaszban, az elmúlt éveket jellemző alacsony hozamok és likviditásbőség után. A globális likviditásbőség szűkülésének jeleként értékelhetjük azt is, hogy Kínában a napokban ismét hivatalos forrásból erősítették meg, hogy diverzifikálni kívánják a mostanra több mint ezer milliárd dollárra duzzadt jegybanki devizatartalékaikat – véli Bebesy.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!