A gépipari tevékenység volt az, ami stratégiai szempontból jelentőséggel bírt az állam részéről a Rába megvásárlásánál - mondta Polacsek Csaba, az MNV Zrt. főigazgatója, a Rába Nyrt. frissen megválasztott felügyelő bizottsági elnöke a gépipari cég rendkívüli közgyűlése után. A társaság jelentős ingatlanvagyona a tranzakcióban nem játszott szerepet. Az új tulajdonos képviselői egyelőre a menedzsmenttel közösen áttekintik a cég működését, s ezután születhet döntés arról, hogy szükség van-e változásokra a Rába stratégiájában.
Polacsek szerint az új tulajdonosi struktúra rugalmasabb döntéshozatalt tesz lehetővé a cég számára, hiszen nem több eltérő érdek által vezényelt pénzügyi befektetővel kell a menedzsmentnek egyeztetnie stratégiai kérdésekben, hanem egy meghatározó tulajdonossal. Arról, hogy az állami tulajdonos pontosan milyen módon tudná segíteni a cég működését egyes területeken, egyelőre nincs konkrét elképzelése, erről a cég tevékenységének áttekintése után határozhatnak. Egyik ilyen terültet lehetne a Rába járműgyártási tevékenysége, azonban Polacsek szerint ameddig a közösségi közlekedés átszervezésével kapcsolatban még nincs kialakult koncepció kormányzati részről, addig korai lenne erről beszélni.
Kapcsolódó
A társaság tőzsdei kivezetése változatlanul nem szerepel napirenden - erősítette meg az MNV Zrt. korábbi álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd