Az összeurópai FTSEurofirst 300 mutató 0,59 százalékos, a STOXX 600 index 0,58 százalékos csökkenéssel zárta a pénteket.
Ugyanakkor az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalékkal végzett magasabban, míg a londoni FTSE100 index 0,15 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX pedig, bár napközben új csúcsot állított be, végül visszaesett és 0,01 százalékkal emelkedett. A párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal gyengült.
A brit FTSE 100 index némi lendületet kapott az októberben meglepő módon csökkeni GDP miatt gyengébb fonttól, a legnagyobb nyereséget, mintegy másfél százalékot, az italipari ágazati index érte el.
A legerősebb ágazati index a biztosítóké volt a kontinensen: a két legnagyobb csoporttól érkező jó hírek emelték a hangulatot, mind a Munich Re, mind pedig a Swiss Re bizakodóan tekint a következő évre, és jelentős profitnövekedésre számítanak.
A világ legnagyobb viszontbiztosítójának részvényei több mint öt százalékkal, míg a svájci versenytársáé közel négy százalékkal emelkedtek.
Szintén nyereséget értek el az autóipari részvények: a Renault közel három százalékkal, a Volkswagen két és fél százalékkal, a BMW közel két százalékkal, míg a Mercedes-Benz bő egy százalékkal emelkedett.
Háromhetes csúcsot ért el az olaj ára is, és négy-öt százalékkal körüli heti nyereség felé tart. Az olajpiac bízik a jövő évi kereslet növekedésében, főként a kínai gazdaságösztönző intézkedések miatt.
Ugyanakkor ott van az Oroszországgal és Iránnal szembeni esetlegesen szigorodó amerikai szankciók kínálatcsökkentő hatása is.
A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 70,80 dolláron állt hordónként a nemzetközi kereskedelemben 1,11 százalékos napi emelkedéssel. A Brent ára 0,84 százalékkal ment fel 74,03 dollárra.
Az arany spot ára 0,80 százalékkal ment lejjebb, unciánként 2659,52 dolárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elmarad a tavasz, senki se tudja, hova tűnt
