Elillant a reggeli mérsékelten jó hangulat a Budapesti Értéktőzsdén és a forintpiacon egyaránt. Az IMF delegáció váratlan, idő előtti távozásának hírére a a reggel még 300 forint körül járó euróárfolyam 303 forint fölé ugrott, a BUX index 300 pontot esett napon belül. Az első beöntés után most próbálnak talpra állni az árfolyamok, az euró a 303-as szint alá próbál visszajönni, az OTP 3200 forint fölé visszakapaszkodni.
A BUX fél egykor 17 190 ponton jár, ez egy százalékos erősödés még mindig tegnaphoz képest, az OTP 3185 forint, 1,1 százalékos pluszt jelent. A Mol 0,6 százalékkal emelkedik, 17 805 forintra, a Magyar Telekom 520 forint, ez egyszázalékos erősödés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek