A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Imrei János, az OTP Treasury üzletkötője az M1 csatornán elmondta, pozitív hangulatban kezdődött a kereskedés, de délután negatív tartományba kerültek az indexek. Nyugat-Európában 0,5-1 százalék közötti esések voltak, a magyar tőzsde néhány ponttal zárt mínuszban. A vezető részvények között jelentős eltérések voltak, a nap nyertese a Richter.
Kapcsolódó
A forint a reggeli erősödést követően némileg gyengült az euróval szemben, a bankközi devizapiacon 316,25 forintot kell fizetni egy euróért. A dollárral szemben sem sikerült tartania pozícióját, 275,80 forintot kell adni egy dollárért - mondta az üzletkötő.
A Mol 10 forinttal, 0,30 százalékkal, 3302 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,87 százalékkal, 11 370 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,48 százalékkal, 466 forintra esett, forgalma 404,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,64 százalékkal, 5880 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3908,70 ponton zárt csütörtökön, ez 3,59 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek