Az államtitkár - az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére - kifejtette, hogy idén csak 50 ezer euró névértékű letelepedési államkötvényt bocsátottak ki, amelyből az újonnan letelepedni kívánóknak január elsejétől legalább 300 ezer euró összértékű kötvényt kell tartaniuk legalább öt évig. Emiatt az értékesített letelepedési államkötvények száma nem azonos a betelepülni szándékozó, az illetékes hatóság engedélyével rendelkező harmadik országbeli emberek számával.
Az 50 ezer eurós kötvényekből augusztusig 3780-at értékesített az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Tállai András kitért arra, hogy az ÁKK 2013-ban és 2014-ben a 250 ezer euró névértékű letelepedési államkötvényből 2213-at értékesített, amelyből összesen 491 millió euró folyt be a költségvetésbe.
Megjegyezte azt is, hogy az államnak csak a lejáratkori névérték kifizetése jelent költséget, az állam semmilyen ellenszolgáltatást - például jutalékot - nem fizet a közvetítő vállalkozásoknak. Az állam legkorábban 2018 végén fogja az első sorozat névértékét megfizetni - fűzte hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek