A Deutsche Bank közölte ügyfeleivel, hogy többé nem tudja garantálni a teljes hozzáférést a hozzájuk tartozó orosz részvényekhez. A bank ügyfeleknek küldött levelében azt írta, hogy hiányt fedezett fel azokban a részvényekben, amelyek a bank által az ukrajnai invázió előtt kibocsátott letéti jegyek (DR) mögött állnak. A részvényeket egy másik letétkezelő banknál tartotta Oroszországban - írja a Reuters.

A bank szerint a hiány annak az orosz kormányzati döntésnek az eredménye, amely megengedte a befektetőknek, hogy a DR-ek egy részét átváltsák helyi részvényekre. Ebben azonban a Deutsche Bank közvetlenül nem vett részt, így nem tudta egyeztetni a nyilvántartásokat. A hírügynökség szerint a német bank csak az első, amely ilyen hiányról kell tájékoztassa az ügyfeleit.

A részvényekre vonatkozó letéti igazolások átváltását annak ellenére nem sürgette sok ügyfél, hogy ez a lépés szükséges volt ahhoz, hogy orosz részvényekben ragadt pénzüket visszaszerezzék. Az érintett részvények közé tartoznak az Aeroflot nemzeti légitársaság, az LSR Group építőipari vállalat, a Mechel bánya- és acélipari vállalat és a Novolipetsk Steel részvényei is.

Mindkét oldalon vagyonokat zároltak

A nyugati szankciók és az orosz ellenintézkedések nyomán sok állampolgár és vállalat vagyonát zárolták a konfliktus mindkét oldalán. Moszkva a szövetségi költségvetéshez való 10 százalékos hozzájárulást is követel, amelyet Washington "kilépési adónak" nevez. A Kreml ellenőrzés alá vonta egy csomó nyugati cég és magánszemély vagyonát is. Áprilisban lefoglalták két európai energetikai cég orosz leányvállalatát.

Befektetői források szerint a kis hedge-fundoktól kezdve a nagy globális vagyonkezelőkig jelentős számú befektető rendelkezik még orosz letéti jegyekkel. A legtöbb befektető nullára írta le az orosz eszközök értékét könyveiben, de néhányan még mindig reménykednek abban, hogy a jövőben azok visszanyerik az értéküket.

Az orosz központi bank nem kommentálta azonnal az ügyet, az orosz Nemzeti Elszámolási Letétkezelő azt mondta, hogy a részvények átváltása az orosz jogszabályoknak megfelelően történt, és hogy nem ők voltak a mechanizmus végrehajtásáért felelős számviteli intézmény – írja a hírügynökség.

Ugyanakkor a folyamatot ismerő jogászok és más tanácsadók teljes káoszként jellemezték az átváltási folyamatot.

"Bizonyos mértékig ez kettős elszámolást eredményezett. Az orosz és a külföldi bankok közötti egyeztetés nélkül egy befektető orosz részvényeket kaphatott, úgy, hogy közben megtarthatta a DR-eket továbbra is a külföldi banknál" – mondta Grigorij Marinicsev, a Morgan Lewis ügyvédi iroda partnere.

A Deutsche Bank kivonulna, a többiek hallgatnak

A Deutsche Bank most lehetővé teszi a befektetők számára, hogy a DR-eket részvényekre cseréljék. Erre azért kerítenek sort, mert teljesen ki akarnak vonulni az orosz piacról - mondta a Reuters egyik forrása. A bank a befektetőknek körlevelében azt írta, hogy ha egy későbbi időpontban sikerül egyeztetnie a könyveit, akkor több részvényt is vissza fog juttatni jogos tulajdonosainak.

Figyelmeztetett azonban arra, hogy a befektetőknek visszaadható részvények értékesítéséből származó nettó bevétel valószínűleg lényegesen alacsonyabb lesz a jelenlegi piaci árnál. A bank ugyanis  úgy tudja, hogy az orosz kormány külföldi befektetések ellenőrzésével foglalkozó bizottsága előírja, hogy az ilyen részvényeket a becsült piaci értékükhöz képest legalább 50 százalékos árengedménnyel kell értékesíteni.

Az orosz részvényekre kibocsátott  letéti programokban jelentős arányban részt vett ugyanakkor a Citigroup, a Bank of New York és a  JP Morgan is. Ők nem voltak hajlandóak egyelőre kommentálni, hogy szintén adódtak-e ilyen problémáik. Igaz, ők egyelőre meg sem nyitották a hozzáférést ezekhez a számláhkoz

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!