A PIMCO ügyvezető igazgatójának szeptember eleji jóslata helytállónak bizonyult, akkor ugyanis úgy vélte, a Fed egyelőre nem kezdi meg a visszavonulást kötvényvásárlási programjától, s mint mondta, a kötvénypiac túlárazta ennek lehetőségét.

Legutóbbi befektetési kitekintőjében viszont már arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fednek előbb utóbb lépnie kell az ügyben, s csökkentenie kell majd a vásárlások ütemét. Egyszerűen nem fenntartható az a helyzet, hogy a Fed mérlegfőösszege minden évben ezermilliárd dollárral növekedjen a nélkül, hogy valami rossz dolog nem következne be a gazdaságban. Ez lehet a felgyorsuló infláció, a dollár kontrollálhatatlan értékvesztése, vagy a vállalatok beruházási kedvének drasztikus csökkenése. A kvantitatív lazításnak is meg kell halnia egy napon - tette hozzá.

Gross szerint amikor ez bekövetkezik, a piac figyelme ismét a kamatszintek és a jegybankok erre vonatkozó előrejelzéseire terelődik majd, s mikor ez megtörténik, akkor érdekes helyzettel állunk majd szemben. Akkor kérdésessé válik, hogy a gazdaság, a lakáspiac a jelenlegi tőkeáttételek mellett mekkora kamatszintet lesz majd képes kezelni - írta Gross a CNBC tudósítása szerint.

Rámutatott, hogy a 30 éves jelzáloghitelek kamataiban az elmúlt egy évben bekövetkezett 125 bázispontos emelkedés gyakorlatilag leállította az amerikai lakáspiacot és a jelzáloghitelek refinanszírozását. Pont emiatt arra számít, hogy a Fed még nagyon hosszú ideig alacsonyan tartja majd a kamatokat, annak ellenére, hogy a piac jelenleg 100 bázispontos emelést áraz 2015 végéig.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!