A tőzsde elérhetőségei maradtak a régiek, így a posta- és email-címek, illetve a telefonszámok is változatlanok. A tőzsde az Andrássy úti székházából költözött a mostani új helyére.
A tavaly 150 éves fennállását ünneplő budapesti tőzsde 1864. január 18-án kezdte meg működését a Pesti Lloyd Társulat Duna-parti székházában. A Szabadság térre, az Alpár Ignác tervei alapján épült szecessziós Tőzsdepalotába 1905-ben költözött át, és itt működött egészen 1948-ig, amikor is az akkori kormány feloszlatta a tőzsdét.
A rendszerváltást követően 1990 júniusában nyílt meg ismét a tőzsde. Az első kereskedési terem a Váci utcai Trade Centerben volt, 1992-től pedig a Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában lévő, Deák Ferenc utcai patinás épületben zajlott a kereskedés. Utóbbi épületet egy ingatlanfejlesztő cég vásárolta meg és alakította át. A BÉT 2007 márciusában költözött az Andrássy útra, az egykori Herczog-palotába.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak