4000 forintos célárat határozott meg az OTP részvényeire a UBS, az elemzőház eladásra ajánlja az OTP papírokat. A UBS nem az első elemzőház, amely az elmúlt hetekben pesszimistábbá vált az OTP-vel kapcsolatban, a múlt héten 5850 forintról 5000 forintra csökkentette az OTP-célárát a Goldman - írja a Portfolio.hu. Az elemzőház ezzel reagált a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos esetleges veszteségekre és külföldi leányvállalatok romló kilátásaira. A Goldman 4, 14 illetve 19 százalékkal csökkentette az idei, 2014 és 2015-ös profitvárakozását, amivel elsősorban a magyar és az orosz operáció romló kilátásaira reagáltak. A Goldman 5000 forintos célára alapján azonban még mindig több mint 10 százalékos felértékelődési potenciál adódik. Az elemzők az elmúlt hetekben jellemzően pesszimistábbak lettek az OTP kilátásival kapcsolatban, korábban a Concorde is lefelé módosította várakozását.
Az OTP vezérigazgató-helyettese a Reuters kelet-európai befektetési találkozóján elmondta, hogy a bank a válság alatt 2008 óta nagyjából stabil profitot ért el, ezt a szintet idén és jövőre is tudja tartani a bank. A profit szinten tartása azért is lehetséges, mert a bank bevételei jól diverzifikáltak, és több országból érkeznek. Gyuris szerint a magyarországi hitelezésben a jövő év első felében várható fordulat.
Az alapvetően kedvező nemzetközi hangulat ellenére (a vezető részvénypiacok közül több is új csúcsra emelkedett) az OTP papírok még mindig jóval a július közepi szintek alatt tartózkodnak, akkor derült ki, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos problémák rendezésére a kormány (és a bankok) újabb csomagot dolgoz ki, valamint ekkor jelentette be Csányi Sándor, hogy OTP részvényeinek nagy részétől megválik. A két bejelentés még most is nyomás alatt tartja az árfolyamot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson