Az orosz rubelt leszámítva idén a világ legjobban teljesítő devizájának számít a forint. A magyar deviza 2025-ös felértékelődésére valószínűleg kevesen számítottak, arra meg főleg nem, hogy a dollárhoz képest ilyen nagy mértékű erősödét mutasson a forint.

A helyzet szeptember 23-án az, hogy egy dollárért csak 329,6 forintot kell adni, 17 százalékkal kevesebbet, mint az év elején. Ezzel a forint már jobb teljesítményt nyújt a rubelt leszámítva az összes feltörekvő piaci devizánál, épp megelőzve az idén 16,3 százalékot erősödő ghánai cedit.

Az orosz rubel 2025-ben kifejezetten volatilis mozgást produkált, az év elején még 114 rubelt kértek egy dollárért, ma már csak 84-et, vagyis 26,2 százalékos volt az elmozdulás. Arra azért nem sok esély mutatkozik, hogy a forint elorozza az első helyet a rubeltől, ahhoz ugyanis 295-ös dollár-forint árfolyamra lenne szükség.

Mögöttünk elég sűrű a mezőny, ennyit erősödtek egyes devizák a dollárhoz képest

  • ghánia cedi: 16,3 százalék
  • svéd és cseh korona: 15,5 százalék
  • brazil reál: 13,7 százalék
  • norvég korona: 13 százalék
  • lengyel złoty, svájci frank: 12,7 százalék
A dollár-forint árfolyam mozgása

A dollárindex értéke idén pedig 10,3 százalékkal csökkent, vagyis az amerikai fizetőeszköz ennyivel gyengült idén a fontosabb devizákkal szemben: a kosárban a legnagyobb – 57,6 százalék – súllyal az euró szerepel, majd a japán jen következik 13,6-al és a brit font 11,9-el, illetve szerepel még a kanadai dollár, a svéd korona és a svájci frank. 

Varga Mihály is véleményt mondhat a forint szárnyalásáról

A forint kedden is képes lehet a stabil teljesítményre. Ma a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart, várhatóan marad a 6,5 százalékos ráta. Az Erste elemzői szerint sokkal érdekesebb lehet, hogy 

szükségét látja-e az MNB annak, hogy az elmúlt hetekben bekövetkezett gyors forinterősödés kapcsán bármilyen üzenetet közvetítsen a piac felé.

Az utóbbi hetekben jellemzően az alábbi tényezők segítették a forint erősödését, közben a negatív híreket (ukrajnai békekötés esélye későbbre tolódott) kevésbé árazza a pénzpiac:

  • magas a kamatelőnyünk, egy egyéves befektetés forintban 6 százalékot hoz, míg német kincstárjegybe fektetve 1,92 százalék a hozam, a kamatkülönbözet egy év alatt 405 forintos euróárfolyamnál egyenlítődne ki
  • a külkereskedelmi mérlegünk pozitív
  • alacsonyak a gázárak (a beszerzési időszak ellenére), a holland energiatőzsdén 32 euró egy mWh földgáz ára
  • a globális kockázatvállalási hajlandóság magas, így keresettek a feltörekvő piaci eszközök
  • a forint kamata még hónapokig a jelenlegi szinten maradhat és Varga Mihály jegybankelnök is erős üzeneteket küldött a piaci szereplők felé, utalva arra, hogy véget ért az a korszak, amikor a gyenge forint előnyt jelentett a gazdaság számára
  • a Fed kamatot csökkentett a múlt héten és a régiós kamatkörnyezet (kivéve a románt) is alacsonyabb a magyarnál 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!