Jelentős engedményeket is hajlandó tenni Szaúd-Arábia annak érdekében hogy Mohammed bin Szalman koronaherceg kívánságának megfelelően még az idén tőzsdére kerülhessen az ország állami olajvállalata, az Aramco - számolt be a Bloomberg.
Az Aramco vasárnap hivatalosan is bejelentette, hogy tőzsdére viszi részvényeit. Az állami tulajdonos olyan árazás mellett adna el részvényeiből a bevezetést megelőző első tőzsdei részvénykibocsátás során, amely a céget 1,6 és 1,8 ezer milliárd dollár között értékelné. Ez jelentős visszalépés a korábbi állapothoz képest, eredetileg 2 ezer milliárd dolláros cégérték alá nem szerettek volna menni.
Kapcsolódó
Hogy mennyit is ér a cég, arról meglehetősen széles skálán szóródnak az elemzők becslései és független értékelést is viszonylag nehéz találni, hiszen a kibocsátást szervező konzorciumban szinte minden jelentősebb befektetési bank - összesen 20-an - érintett.
Az értéket a Goldman Sachs szakértői 1,6 és 2,3 ezer milliárd dollár közötti sávban határozták meg. A Bank of America és egy másik befektetési bank elemzői ennél is alacsonyabbra, 1,2 ezermilliárd dollárra tették a cég értékeltségét, a BNP szakértői 1,42 ezer milliárd dollárra.
Hogy vonzóbbá tegyék a céget a majdani befektetőknek, Szaúd-Arábia immár harmadszorra csökkentette a cégre kirótt adók nagyságát, s elhatározták, hogy a társaság a jövőben a mostaninál több osztalékot fizet majd.
Az Aramco eredménye tavaly elérte a 111 milliárd dollárt, ezzel a világ legnyereségesebb cége volt. Profitja több volt, mint az Apple, a Google anyavállalat Alphabet, és az ExxonMobil összesített nyeresége. Eközben a cég vállalta, hogy profitjából a jövőben évente minimum 75 milliárd dollárt osztalékként ki is fog fizetni a részvényeseknek.
Az Aramco értékének kiszámításakor a bankok úgy számoltak, hogy az olaj hordónkénti ára 60 dollár felett maradhat és a cég egészen 2021-ig képes lesz kitermelését növelni.
A Financial Times beszámolója szerint Amin Nasszer, az Aramco vezérigazgatója szerint a befektetés az arab olajipari cégbe egyedülálló lehetőség. A cégnek hozzáférése van a világ leggazdagabb olajmezőihez és a vállalatnak komoly gázipari és vegyipari befektetései is vannak. Szerinte a céget különösen vonzóvá teszi annak alacsony adósságállománya. Igaz, a Bloomberg szerint a befektetési bankok többsége azzal számol, hogy a következő években a beruházások és az osztalékfizetések miatt jelentősen emelkedhet.
Az Aramco részéről a vasárnapi bejelentéskor még nem közölték, hogy pontosan mennyi részvényt terveznek értékesíteni. Az FT szerint a kibocsátáshoz közeli források 3 százalékról tudnak, ennyit vezetnének be első körben a szaúdi tőzsdére, ez nagyjából legfeljebb 60 milliárd dollárnyi közkézhányadnak felelne majd meg. A kibocsátási tájékoztató e hét végéig jelenhet majd meg, a részvények tőzsdei bevezetése pedig decemberben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők