A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,30 pontos csökkenéssel, 88 670,60 ponton nyitott szerdán.
Újra csúcsot dönthet szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, azt követően, hogy a BUX kedden is történelmi csúcson, 910,94 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 88 670,90 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a nemzetközi befektetői hangulat jelenleg semleges, ugyanakkor nem zárható ki, hogy az index a korábban beállított csúcs felé indul, amely közvetlenül 88 900 pont alatt húzódik.
A vezető részvények közül az OTP a 24 360 forintos támaszt teszteli, alatta 23 872 forintnál látható a 30 napos mozgóátlag, míg felül 24 870 forintnál található fontos ellenállás. Az OTP-részvények ára kedden 110 forinttal, 0,45 százalékkal 24 510 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyama tovább emelkedett, és a 3000 forintos szint felett tudott zárni, a következő potenciális akadály 3090 forintnál húzódik. Kedden a Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 3012 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
A Richter mozgása is izgalmas, sikerült a 11 ezer forintos szint felett zárnia, a következő ellenállás 11 250 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama kedden 340 forinttal, 3,17 százalékkal 11 050 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom árfolyamában továbbra is 1414 forintnál húzódik támasz, 1458 forintnál ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama kedden 2 forinttal, 0,14 százalékkal 1440 forintra emelkedett, forgalma 250,2 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Jön a fordulat: saját célra 2-3 szobás lakásokat keresünk
