Az amerikai képviselőház republikánus vezetői olyan tervvel állhatnak elő, amely hat héttel, nagyjából december elejéig kitolná az USA adósságplafonjának elérését, azaz az a pillanatot, amelytől kezdve a kormány technikailag fizetésképtelenné válna - jelentette az ABC News az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Ezzel haladékot adnának egy tágabb költségvetési vita lefolytatására.
A terv - amelynek létezését más források is megerősítik - nem foglalja magában a kormány finanszírozásának biztosítását, azaz a közigazgatás nagyobb része továbbra is bénult maradna. A kényszerszabadságra küldött közalkalmazottak még hat hétig nem kapnák meg a bérüket.
A tőzsdének tetszene
A republikánusokat lépésekre késztetheti, hogy népszerűségük rekordmélységbe zuhant a kormány részeleges lefagyasztásának hatására - derült ki a Gallup október első napjaiban készült felméréséből. A pártot az amerikaiak 28 százaléka ítéli meg pozitívan szemben a szeptemberi 38 százalékkal. Ez a legrosszabb eredmény, amelyet a két amerikai nagy párt közül bármelyik elért 1992 óta, azóta, hogy a Gallup ezt a kérdést felteszi.
A demokraták kedvező megítélése négy százalékponttal, 43 százalékra csökkent. A republikánusok tevékenységét rossznak tartja a megkérdezettek 62 százaléka. Ugyanez a mutató 49 százalék a demokrata párt esetén.
A tőzsde pozitívan fogadta az esetleges hosszabbítás hírét. Az amúgy is pluszban nyitó részvényindexek tovább emelkedtek: az S&P-500 magyar idő szerint négy óra előtt néhány perccel 21 ponttal (1,3 százalékkal), a Dow Jones Industrial 180 ponttal (1,25 százalékkal) állt magasabban előző napi záróértékénél. A dollár kissé erősödött a főbb devizákkal szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

96 milliárdos távhőprogramot indít az Energiaügyi Minisztérium
