A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,71 pontos csökkenéssel, 88 382,87 ponton nyitott pénteken.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 333,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel 88 383,58 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 24 870 forintos szint felett zárt, alatta 24 360 forintnál húzódik támasz, míg a következő ellenállási szintek 25 ezer, majd 25 700 forintnál láthatók. Csütörtökön az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,65 százalékkal 24 900 forintra nőtt, forgalmuk 15,8 milliárd forintot tett ki.
Hozzátette, hogy a Richter árfolyama jelentős negatív korrekciót mutatott, miután elérte a 11 ezer forintos ellenállást, a részvénynél meghatározó támasz 10 700 forint közelében található. Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,29 százalékkal 10 710 forintra esett, a részvények forgalma 5,4 milliárd forintot ért el.
A Mol árfolyama tovább emelkedett, megközelítette a 3 ezer forintos szintet, felette 3090 forintnál adódhat újabb akadály, támasz pedig 2964 forintnál húzódik. Csütörtökön a Mol 38 forinttal, 1,28 százalékkal 2998 forintra erősödött 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az elemző szerint a Magyar Telekom az 1414 forintos szint felett tudott maradni, ellenállás 1458 forintnál húzódik. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,14 százalékkal 1436 forintra csökkent, forgalma 283,7 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép