A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,19 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel, 83 929,63 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: bőven átlagon felüli forgalomban új történelmi csúcson zárt a piac, kedvező hangulatban. Megjegyezte, hogy Európában ennél magasabb emelkedések láthatóak. A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter is szép emelkedést ért el. A Richter bejelentette, hogy egy bioszomiláris készítménye sikeresen túl van a klinikai teszteken, ez segítette az árfolyamát is. A Telekom alulteljesítő volt, az európai távközlési cégekhez hasonlóan.
- A Mol 48 forinttal, 1,71 százalékkal 2858 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 0,82 százalékkal 23 390 forintra nőtt, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1328 forint maradt, forgalma 539,9 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,13 százalékkal 10 770 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7350,49 ponton zárt szerdán, ez 130,33 pontos, 1,81 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat
Németország forrong: kétszázezren tüntetnek Münchenben, elharapóztak az utcai támadások

Újabb kábel sérült a Balti-tengeren, ezúttal az oroszok aggódhatnak

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

A klímaváltozás visszavág: az afrikai por teszi tönkre a hazai napelemeket

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok

Nem büntetni, hanem becsülni kellene, ha a dolgozó hibázik

Ezzel a korosztállyal szóba sem állnak a bankok, gondolni sem nagyon mernek a támogatásra
