A BUX 76,7 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel 78 741,84 ponton fejezte be a pénteken. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, nem érkezett olyan fontosabb hír, ami a vezető részvényeket érintette volna.
A Mol 16 forinttal, 0,6 százalékkal 2684 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,16 százalékkal 1264 forintra emelkedett. Az OTP-részvények ára nem változott, maradt 21 470 forint, ugyanakkor a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 480 forintra csökkent.
A BUMIX 6840,34 ponton zárt pénteken, ez 7,5 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záróértékéhez képest.
Betett a Fed a tőzsdéknek
Kissé meglepte a piacokat a Federal Reserve csütörtöki előrejelzése, és ez a BÉT-re is hatással volt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezt most megúszta a kormányfő, megeshet, hogy titkos háttérmegállapodásnak köszönhetően

Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?

Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz

Annyian akarnak milliós Birkin táskát, hogy a cég már a csillagos eget ostromolja

Lepattintotta Elon Muskot az OpenAI, nem kér az ajánlatából

Figyelem: Nehogy elfogyassza, súlyosan fertőző a népszerű termék

Photoshoppolt képekkel rugdosták át az autókat a műszaki vizsgán
