A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az európai tőzsdékhez hasonló mértékben csökkent a BUX. A vezető részvények közül az OTP csökkenése annak tudható be, hogy a Morgan Stanley 21 200 forintról 13 600 forintra csökkentette a bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlást felülsúlyozásról semlegesre rontották.
A Magyar Telekom közgyűlését kedden tartották, ahol kisebbségi részvényesek a részvényesi javadalmazási politika felülvizsgálatát kezdeményezték. Ezt azonban a többségi tulajdonos elutasította, és az igazgatóság javaslatát fogadta el a közgyűlés. A piac ezt negatívan fogadta - mondta az elemző. Jelezte: a Richter keddi éves közgyűlésén várhatóan elfogadják az igazgatósági javaslatnak megfelelő, részvényenkénti 225 forintos osztalékfizetést.
A Mol árfolyama nem változott, 2800 forint maradt, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,12 százalékkal 10 560 forintra csökkent, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12,0 forinttal, 3,05 százalékkal 382 forintra esett, forgalma 311,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,57 százalékkal 7000 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4115,21 ponton zárt kedden, ez 24,73 pontos, 0,60 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott