Az új hitelminősítés négy fokozattal van a lehető legjobb besorolástól. Fontos, hogy a devizaadósság besorolása továbbra is a legjobb, azaz az AAA besorolást élvezi, a mai lépés tehát azt nem érinti. A jen azonnal hétéves mélypontra bukott a dollárral szemben, majd hirtelen jelentős erősödésbe kezdett.
A Moody's mai döntése mögötti legfőbb érv az volt, hogy szakértőinek meglátása szerint nőttek a kockázatok a költségvetési hiánycsökkentés megvalósíthatóságával kapcsolatban. Utóbbi arra utal, hogy a minap a japán kormány elhalasztotta a jövőre kitűzött áfa-emelést 8 százalékról 10 százalékra azért, mert az idén tavaszi áfaemelés (5 százalékról 8 százalékra) nemcsak a második, hanem a harmadik negyedévi GDP-t is váratlanul megviselte, így recesszióba csúszott a világ harmadik legnagyobb gazdaságát. Ez abba az irányba mutatott, hogy a gazdaság élénkítése inkább a japán jegybankra "marad", pontosabban az égetően szükséges költségvetési konszolidáció időben távolabbra csúszik.

Még ezt megelőzően október utolsó napján váratlanul bejelentette a japán jegybank, hogy tovább növeli eszközvásárlási programját, hogy a lefelé mutató inflációs kockázatok ellenére is el tudja érni inflációs célkitűzését a jegybanki élénkítésen (jengyengítésen) keresztül. Azóta a jen folyamatos eső pályán haladt, ma pedig a leminősítés hírére pillanatokra új hétéves mélypontra bukott, majd jelentős erősödést mutatott 119,15-ról 118,25-ig.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze