A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a csütörtöki gyengébb nap után optimistább hangulat jellemezte a pénteki kereskedést. Különösebb vállalati hír nem volt, alapvetően az elmúlt napok mozgását korrigálták a részvények. Főleg az OTP és a Richter erejének köszönhetően emelkedett a BUX.
Kapcsolódó
Kiemelte, a Mol enyhén emelkedett, az olajipari papírok esetében a vevők nem nagyon látszanak, ugyanakkor a Richtert egyre inkább vitték a befektetők.
A Mol 14 forinttal, 0,43 százalékkal 3278 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,80 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal 462 forintra csökkent, forgalma 305,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el
A BUMIX 4346,22 ponton zárt pénteken, ez 91,39 pontos, 2,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet