Az eredetileg tervezettnél valamivel alacsonyabb áron adta el 50 százaléknyi részvénycsomagját a Addiko Bank két tulajdonosa, az amerikai Advent nevű befektetési alap és az EBRD a bank első nyilvános részvénykibocsátása során, amelyet követően pénteken vezették be a részvényeket a Bécsi Értéktőzsdére - írja összefoglalójában a Die Presse című osztrák napilap.
Az egykori Hypo-Alpe-Adria-Bank International utódjaként létrehozott bank részvényei 16 eurós kibocsátási árfolyamon találtak gazdára az eladás során. Ez alacsonyabb, mint az eredetileg tervezett 19-23 eurós ársáv, azonban a piac a jelek szerint díjazta, hogy a tulajdonosok hajlandóak voltak engedni árelképzelésükből. A részvények az első kereskedési napon ugyanis emelkedéssel kezdtek, délután 16,7 eurón cseréltek gazdát a bécsi tőzsdén.
Kapcsolódó
A kibocsátás során összesen 9,75 millió részvényt vettek meg a befektetők, a 16 eurós kibocsátási árral számolva így összesen 156 millió euróhoz jutott a bank két nagy tulajdonosa. A bank elődjét 2014 decemberében vásárolta meg az Advent és az EBRD az osztrák államtól. A bank saját tőkéje meghaladja a 800 millió eurót.
Az Addiko iránt állítólag korábban az OTP is érdeklődött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők