A Dow Jones IA és az S&P 500 mutató egy-három tized százalékos mínuszban, míg a Nasdaq stagnálás közeli enyhén pluszos állapotban tartózkodott délután öt óra magasságában. A bizonytalanság fokozódását jelezve a VIX-, vagy félelemindex 1 százalékkal 14,53 pontra emelkedett.
A vártnál rosszabb amerikai lakásépítési adatok fontossága eltörpül a Fed várva-várt esti kamatdöntő bejelentése mellett, amelynek is elsősorban a kötvényvásárlási program alakulására, annak várható kivezetésére vonatkozó információi tartanak számot közérdeklődésre.
A vártnál jobbat jelentő FedEx masszívan drágult, míg az Adobe Systems valósággal szárnyalt a növekvő ügyfélszámra vonatkozó bejelentése hatására. A techcégek, például az Apple is amúgy is kiemelkedően jól szerepelnek eddig a szerdai tőzsdenapon.
Az árupiacon vegyes a kép, míg az arany közel 1 százalékkal 1300 dollár alá hanyatlott, az olaj hasonló mértékű, de ellenkező irányú elmozdulással 106 dollár fölé drágult.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Tovább megy a gőzhenger Ukrajnában: Zelenszkij bizalmasai után Julija Timosenkóra csaptak le a nyomozók