A BUX csökkenésében közvetve az orosz-ukrán konfliktus is szerepet játszik, hiszen emiatt gyengült az OTP és a Richter kedden. A Mol és a Magyar Telekom ugyan jelentős mértékben, másfél százalék felett erősödött, de a nyitást követően nem sikerült fenntartani az emelkedést a BÉT-en, egész nap kedvezőtlen volt a hangulat - mondta el Varga Zoltán Equilor-elemző.
A Mol 40 forinttal, 1,53 százalékkal 2660 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,17 százalékkal 16 940 forintra csökkent, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,32 százalékkal 422 forintra nőtt, forgalma 154,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,68 százalékkal 8175 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4168,17 ponton zárt kedden, ez 9,72 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Pozitív zárás az európai tőzsdéken
A hétfői nagy veszteség után kedden emelkedéssel kezdtek és nyereséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek - írja az MTI.
Az FTSE EuroFirst 300 index 0,95 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,80 százalékkal zárt magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalékkal emelkedett.
Az FTSE-100 index Londonban 1,00 százalékos nyereséggel fejezte be a keddi kereskedést, a frankfurti DAX 0,74 százalékkal, a CAC-40 Párizsban szintén 0,74 százalékkal végzett magasabban. A milánói tőzsdeindex 0,24 százalékos, a madridi 0,74 százalékos emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést.
A Brent nyersolaj ára 1,70 százalékkal emelkedett 87,74 dollárra hordónként, a WTI ára 1,86 százalékkal ment fel 84,86 dollárra.
Az arany spot ára 0,32 százalékkal emelkedett unciánként 1848,90 dollárra.
Az eurót 0,38 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1279 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Olyan típusú lélegeztetőgépet ad a magyar állam Ukrajnának, melynek itthon a 10 százaléka elfüstölt

Összeomlott az OTP, miután Varga Mihály belengette, Kocsis Máté cáfolta az új bankadót

Akár a háború végére is pontot tehet a lengyel-ukrán konfliktus

Durva, mi készül: maximum 110 km/h-t érhet a B-s jogsi, ráadásul új vizsga kellene az elektromos autókhoz

Több mint 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól
