A legutóbbi, október 13-i Windows-frissítésekkel több hiba is van: a gondok már a telepítéssel kezdődtek, mert sokaknál hibaüzenetet adnak a folyamat során és nem települnek. Viszont nem érdemes erőltetni a folyamatot, mert egyeseknél "kék halál" összeomlásokat okozott, másutt lebénította az Intézőt, megbolondította a nyomtatót és az audiót - számolt be a Computerworld.
Egyelőre nem tudni, mennyire általános a probléma, valamint a Microsoft sem jelezte, hogy már észlelte a hibát, vagy dolgozna a javításon. Mivel az elmúlt időszakban a Windows-frissítésekkel többször volt probléma, várhatóan hamarosan jöhet a javítócsomag, addig viszont érdemes kerülni ennek telepítését.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Őrületes felajánlást tett Djokovic