A törvényhozók javaslata nemcsak a Huawei, hanem a ZTE és más kínai vállalatok olyan termékeire is vonatkozik, amelyek forgalmazása amerikai szankciókat, törvényt vagy exportellenőrzési szabályokat sért - írta az MTI.
A törvényjavaslatot szinte egy időben nyújtották be a The Wall Street Journal című lap értesülésének nyilvánosságra hozásával: a lap szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozást folytat a Huawei ellen ipari titkok eltulajdonításának gyanúja miatt. A lap információi szerint a Huawei ipari-kereskedelmi titkokat lop el amerikai üzleti partnereitől, köztük például a német T-Mobile amerikai leányvállalatától. A lap konkrétan a T-Mobile okostelefonjainak tesztelésére használt technológiának az ellopását említette.
Kapcsolódó
A nyomozás részben egy polgári peres eljárásnak köszönhetően indult meg: az északnyugati Seattle városában egy esküdtszék felelősnek találta a Huaweit a T-Mobile egyik üzeme robottechnológiájának eltulajdonításában. Sem az amerikai igazságügyi minisztérium, sem a Huawei szóvivője nem kommentálta a The Wall Street Journal értesüléseit.
A Huawei a világ legnagyobb telekommunikációs berendezéseket gyártó cége, és a világon a második legnagyobb okostelefon-gyártó. Tevékenységét az Egyesült Államokban régóta behatóan vizsgálják, és az amerikai kormány hatékony lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a cég berendezéseinek csatlakozását a nagy amerikai hálózatokra. Washington - más országokhoz hasonlóan - attól tart, hogy a Huawei berendezéseivel a kínai hatóságok kémkednek.
A The Washington Free Beacon című konzervatív portál szerdán írt hosszas elemzést arról, hogy az amerikai hírszerzés szerint a Huaweinek szoros kapcsolatai vannak a Kínai Kommunista Párttal és a kínai polgári és katonai hírszerző szervekkel.
A hét elején sencseni keltezésű tudósításában a brit Financial Times című lap arról számolt be, hogy Zsen Cseng-fej, a cég idős és a nyilvánosság elől elzárkózó alapítója újságírók előtt kijelentette: a vállalat "soha, egyetlen kormánytól sem kapott megkeresést információk átadására". Majd hozzátette, hogy támogatja a Kínai Kommunista Pártot, de - ahogyan fogalmazott -"nem okoznék kárt egyetlen más országnak sem".
Megszólalt a Huawei
A Huawei Technologies nem kívánja kommentálni a média értesüléseit. A hírben szereplő üggyel kapcsolatban ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Huawei és a T-Mobile 2017-ben rendezték vitájukat, miután az Amerikai Egyesült Államok bírósága nem állapított meg károkozást, jogalap nélküli gazdasági előnyszerzést, se szándékos, rosszindulatú magatartást a Huawei részéről a T-Mobile üzleti titkait illetően - közölte a cég.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba