A pekingi székhelyű vállalat nettó árbevétele éves összehasonlításban 22,9 százalékkal, 150,28 milliárd jüanra (21,28 milliárd dollárra) nőtt a június 30-án végződött három hónapban. Ezen belül a szolgáltatásokból származó bevételek 42,0 százalékkal, 16,8 milliárd jüanra (2,4 milliárd dollárra) emelkedtek. Elemzők 147,49 milliárd jüanos árbevételt vártak.
A részvényesekre jutó nettó nyereség 618,8 millió jüant (90,1 millió dollárt) tett ki, szemben az egy évvel korábbi 212,4 millió jüanos veszteséggel. Az egy részvényre jutó hígított nyereség 0,35 jüan, 5 amerikai cent lett a második negyedévben,szemben a 2018 második negyedévi 1,54 jüanos veszteséggel.
Kapcsolódó
A JD.com menedzsmentje arra számít, hogy a harmadik negyedévben 126-130 milliárd jüan bevételt ér el, elemzők 126,1 milliárd jüant várnak.
A vállalat vártnál jobb eredményei reményt keltenek Kína internetes kereskedelmi ágazatában és a szélesebb technológiai szektorban, amelyek növekedése lassul az előző évek meredek ütemű bővülése után.
Az e-kereskedelemmel foglalkozó legnagyobb kínai vállalatok, a JD.com és a rivális nagytestvér Alibaba próbálják diverzifikálni az alapvetően online kereskedésen alapuló tevékenységüket, hogy felvegyék a küzdelmet a lassuló növekedéssel.
A JD.com New Yorkban jegyzett amerikai letéti jegyei 5 százalék körül mértékben drágultak kedden a nyitás előtti elektronikus kereskedelemben - írta az MTi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia
