Egyedüli magyar cégként az Attrecto került fel a Financial Times (FT) idei sikerlistájára. A leggyorsabban fejlődő ezer európai cégek listázó összeállításban a cég az előkelő 142. helyet foglalja el, ami azt jelenti hogy a közép európai térségből negyedik legjobban teljesítő cég. A győri székhelyű vállalkozás- amelynek már New Yorkban is van irodája - hetven fejlesztőt alkalmaz, s az elmúlt két évben 170 százalékkal tudta bővíteni árbevételét. ( 2015-ben hatszáz millió forintos árbevételhez 300 milliós EBITDA párosult)
Az Attrecto-t három győri fiatalember - Birtha Ákos, Kiss Benedek és Kiss Gergely - alapította még 2010-ben majd egy évtizeddel később a X-Ventures kockázati tőke alap 200 millió forinttal szállt be a cégbe. A cég főleg mobil applikációs fejlesztéseket végez, bevételeinek 80 százaléka pedig nemzetközi ügyfelektől származik. Legelterjedtebb alkalmazásuk, amelyek több mint 100 mobileszközön teszteltek napi 130-140 ezer egyedi felhasználóval rendelkezik és több mint 600 ezer mobileszközön fut.
Kapcsolódó
A FT idei 1000-es listáján hat lengyel, négy román, három cseh és egy-egy észt, bolgár és magyar cég található - többségük informatikával foglalkozik, de van köztük játékgyártással és fejlesztéssel, turisztikával és e-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás is. A ranglista első egy lengyel cég a Codewise - ez viszont egy reklám vállalkozás. érdekes, hogy egy osztrák cég is megjelent a listán - a 481 helyen jegyzett Buratti viszont élelmiszeriparban ügyködik. A cégek 2012-15 közötti eredményét elemezték. A listára csakis olyan cégek kerülhettek, amelyeknek központja az Unió egyik országában van, és organikus fejlődés során érte el eredményeit.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az