A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) világelső gyártójának az adózott eredménye a június végével záródott pénzügyi első negyedévében 466 millió dollár lett, 119 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 213 millió dollárt. Szakértők várakozásának átlagában jóval kisebb, 345,23 millió dolláros profit szerepelt.
A cég bevétele 27 százalékkal, 16,9 milliárd dollárra emelkedett, szintén nagyobb lett az elemzők által várt 16 milliárd dollárnál.
Kapcsolódó
Az ágazati piackutató szingapúri Canalys adatai szerint az idei második negyedévben 82,3 millió személyi számítógépet szállítottak ki a gyártók világszerte, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A piackutató kimutatása szerint a Lenovo már a harmadik egymást követő negyedévben több mint 20 millió PC-t szállított ki, piaci részesedése 24,4 százalék volt, és ezzel megőrizte vezető helyét. A második helyen a HP Inc. állt 22,6 százalékos, a harmadik pedig a Dell volt 17 százalékkal - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv