A Nébih július 1-jén egy új alkalmazást vezetett be az ügyfelek kiszolgálására - közölte a hatóság. A Nébo nevet viselő chatbot a hét minden napján, éjjel-nappal várja a Messenger felületen érkező kérdéseket, bejelentéseket.
A chatbot valójában egy valós idejű, csevegő alkalmazás, amely például a Messenger platformon működik. Alapja egy mesterséges intelligencia, ami az ügyféligényeknek megfelelően tanítható, így az idő előrehaladtával egyre pontosabb válaszokat ad.
Kapcsolódó
Egy olyan fejlett szoftver, amely interaktívan kommunikál a felhasználóval, és korlátlan számú beszélgetést képes egyszerre kezelni. A bottal tehát egy chat felületen keresztül tudunk elsősorban szöveges alapú párbeszédet folytatni.
A Nébih chatbot segítségével megvalósul a 24 órás ügyfélszolgálati elérhetőség, a vásárlóknak pedig nem kell mobil applikációt letölteniük, hiszen a megszokott csevegő alkalmazáson keresztül kapcsolatba tudnak lépni Néboval.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Óriási meglepetést hozhat a december a postásoknak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek