Al Verney elmondta, a Google olyan felület létrehozására tett javaslatot, amely más hasonló oldalakhoz hasonló módon a találati listában megjelenő valamennyi hirdetést a keresőoldal első lapján, annak tetején helyezi el a termék fényképeivel és árával együtt.
A szóvivő reményét fejezte ki, hogy a javaslat megfelel az uniós bizottság elvárásainak azáltal, hogy Google Shopping néven elérhető szolgáltatása lehetővé teszi a versenytársai számára, hogy neveik feltüntetése mellett az ő találatai is megjelenjenek a Google keresési eredményeiben.
Kapcsolódó
A méltányosság érdekében a Google-től külön entitásként működő szolgáltatás a vállalatcsoport részét képezi, ugyanakkor saját bevételeit felhasználja hirdetésekre, valamint a többi versenytársával együtt, velük megegyező módon vesz részt a reklámaukciókon.
A Google amerikai internetes óriásvállalat szeptember közepén fellebbezést nyújtott be az Európai Bizottság által a trösztellenes szabályok megsértése miatt kiszabott bírság ellen. Az uniós versenyjogi hatóság azért szabta ki júniusban a rekordösszegű, 2,4 milliárd eurós (több mint 2,7 milliárd dollár) büntetést, mivel úgy látta, hogy a Google visszaélt a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével azzal, hogy saját kereskedelmi szolgáltatásait előrébb, a versenytársakét pedig hátrébb sorolta a találatok között. A határidő szeptember 28-án, csütörtökön jár le.
Brüsszel júniusban két másik, még vizsgálati szakaszban lévő ügyben is arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a Google visszaélt erőfölényével: az Android operációs rendszer és az AdSense hirdetési platform vonatkozásában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Ikonikus sziklánk vált vandál támadás áldozatává: mérhetetlen a pusztítás

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Sokkoló szóbeszéd terjedt el a Balaton-parton, a rendőrség is megszólalt
