Júniusban több nagyvállalat - köztük a Coca-Cola, a Mars és a HP - bejelentette, hogy júliusban nem hirdetnek a Facebookon, így tüntetnének a gyűlöletbeszéd ellen.
A hónapnak vége, a cég kiadta a második negyedéves pénzügyi jelentését és értékelését, amiből kiderült, hogy anyagilag szinte meg sem érezték a #StopHateForProfit kampányt.
A harmadik negyedévben nagyjából a növekedésük 1 százalékát kitevő 100 millió dollárt bukhatnak a kampány miatt. A Pathmatics piacelemzőcég szerint a top 100 amerikai hirdető idén júliusban 338 millió dollárért reklámozott a Facebookon, míg tavaly ugyanebben az időszakban a top 100 hirdető 389 millió dollárt költött el a közösségi oldalon. Bár az idei költés alacsonyabb volt, ez nem kizárólag a bojkott érdeme: sok cég a járvány miatt jelentősen csökkentette a marketinges költéseit - olvasható az Indexen.
A titok abban rejlik, hogy a cégnek mintegy 9 millió hirdetője van.
Mark Zuckerberget nem kifejezetten hatotta meg a kampány, az Information értesülései szerint a közvetlen munkatársainak azt mondta, a hirdetők hamar visszamennek majd a platformra. Július végén ki is adtak egy jelentést, amiben megírták, hogy több milliárd dollárt költöttek a gyűlöletbeszéd ellen, és kidolgoztak egy egyértelmű stratégiát a jövőre nézve.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró