Az Invitech Solutions alapító tagként vesz részt a nemrégiben megalakult 5G koalíció munkájában. A magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát június 19-én írták alá Budapesten, a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul.
Az 5G technológia várhatóan az adatátvitel és sávszélesség iránti igény növekedésével jár majd együtt, amely nagy kihívás elé állítja a rendelkezésre álló hálózatokat és a szolgáltatókat is. E technológia elterjesztéséhez az Invitech szerint a vállalat saját infrastrukturális adottságai (például saját optikai hálózata) is hozzájárulhatnak, ezért a cég tudatta, hogy kész a rendelkezésére álló infrastruktúrát és tudást mozgósítani, és mind műszaki, mind üzleti téren aktívan hozzájárul a sikeres megvalósításhoz.
(A cikk az Invitech Solutions szakmai együttműködésével valósult meg.)
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter