A Deutsche Telekom (DT) tárgyalásokat folytat román leányának eladásáról, a helyi sajtóban megjelent információk szerint a távközlési cég mobilüzletágáért a Magyarországon Digi néven ismert RCS & RDS jelentkezett be, a vezetékes szegmenst pedig a román piacon vezető mobilszolgáltató, a francia Orange vinné.
A hírek szerint a DT egymilliárd eurót kér az 54 százalékos tulajdonrészért. A Világgazdaság megkereste a romániai Telekom-társaságok képviseletét, Diana Iosu sajtóreferens nem cáfolta a hírt, ám mindössze annyit közölt, hogy a Telekom nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Kapcsolódó
Az Orange Romania szoros kapcsolatban áll a Telekom Romaniával (TR), egy tavaly év elején kötött megállapodás nyomán a franciák a TR optikai infrastruktúráját használva nyújtanak nagy sebességű vezetékesinternet- és kábeltelevíziós szolgáltatást. Ezek alapján logikusnak tűnhet a vételi szándék a franciák részéről.
A nagyváradi Teszári Zoltán tulajdonában lévő Digi / RCS & RDS ősszel 350 millió euró értékű kötvényt bocsátott ki 5 százalékos kamattal, és 375 millió euró értékű szindikált hitelt vett fel, hogy finanszírozza lejáró tartozásait. Ezzel a cég adósságállománya az EBITDA 2,7-szeresére emelkedett. A hitelminősítői ajánlás szerint ugyanakkor a cégnek Diginek maradt még mozgástere, az adósságállományát az EBITDA 3,5-szeresére növelheti anélkül, hogy romlana az adósosztályzata - írta a lap.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson