A 2006-ban alakult Gyurgyalag Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület legfőbb célja a vidék természeti értékeinek védelme és minél szélesebb körben való népszerűsítése. Balázs Bernadett, az egyesület titkára elmondása alapján nagy hangsúlyt helyeznek a gyerekek ökológiai szemléletének kialakítására, hiszen rajtuk keresztül a felnőttekhez is eljut a környezettudatos látásmód. A térségben öko- és erdei iskolákat létesítettek, tanösvényt építettek ki, valamint számos - a témához kapcsolódó - kiállítást és közösségeket megmozgató programokat szerveznek. A szervezet mindezek mellett természetvédelmi javaslatokat dolgoz ki és terjeszt az illetékes szervek elé, valamint kapcsolatokat létesít hazai és külföldi civil természetvédelmi szervekkel. Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye és Újszilvás önkormányzata 2005-ben LEADER-akciócsoportot hozott létre HAJT-A Csapat néven. Ez tette lehetővé, hogy az egyesület a LEADER program keretében pályázatot nyújtson be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. A projekt Hogyan legyünk Öko-kistérség? címmel 952 ezer forint támogatást nyert el, melyet egy képzési program lebonyolítására fordítanak. A képzés alapjául Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója által írt Madárbarát önkormányzati kézikönyv szolgál majd. A tervek szerint két hétvégén - négy napon - át, 32 órában folyik majd az oktatás, amelyen 20 fő részvételére van lehetőség. Eredetileg 2007 decemberében tartották volna meg a képzést, de a szerződések csúszása miatt várhatóan csak 2008 első félévében fogják lebonyolítani. Az oktatást - amelynek keretében a résztvevők komplex elméleti és gyakorlati képzésen vehetnek részt - Orbán Zoltán vezeti majd. Az elméleti alapozó oktatást követően a résztvevők kisebb munkacsoportokba tömörülve folytatják a munkát, betekintést nyerhetnek a fenntarthatóság megvalósításának lehetőségeibe, cselekvési alternatívákat és konkrét megvalósítási ötleteket sajátíthatnak el. A képzés célcsoportját elsősorban a pedagógusok, valamint a téma iránt érdeklődő önkormányzati dolgozók, civil szervezetek és képviselő-testületi tagok jelentik. A képzést meghirdetik a négy település önkormányzatánál, a résztvevők kiválasztására mindegyik település egyenlő lehetőséget kap. A projekt végeredményeként a szervezők az ökoiskolák, tanösvények, bemutatóhelyek és szabadidős programok, valamint az önkormányzatok közötti, kistérségi és regionális közös programok számának növekedését, továbbá a már meglévő beruházások önfenntartó képességének javulását várják.