Minden látogatás egyedi, a Kortárs Galériák Egyesülete és a vendég közösen alakítja ki a menetrendet, alkalmazkodva a meghívott szakember érdeklődési köréhez, egyéni igényeihez. Az egyesület kér a galériáktól egy portfóliót, amelyből a meghívott kiválasztja, mire kíváncsi, hová szeretne elmenni, kivel szeretne megismerkedni (a "csomagban" a kereskedelmi galériák mellett nonprofit intézmények is szerepelnek).
A vendégeket igyekeznek különféle szakterületről hívni. Járt már itt újságíró, mint Sebastian Frenzel a berlini Monopol magazintól, kurátor, mint Adam Budak a washingtoni Hirshhorn Múzeumtól − ő már dolgozott együtt magyar művészekkel −, de jöttek intézményvezetők is, például a zágrábi, illetve a wroclawi kortárs múzeumtól. Január közepén Fulya Erdemci, az Isztambuli Biennálé kurátora, korábbi igazgatója és Bige Örer programigazgató töltöttek két napot Budapesten. Ez a látogatás az ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodával együttműködve zajlott, a meghívottak a Ludwig Múzeumban és a Jurányi Inkubátorházban működő ACAX-irodában is találkoztak magyar művészekkel.
Hosszú távú megtérülésben gondolkodunk − hangsúlyozta lapunknak Molnár Annamária, az egyesület elnöke −, előbb-utóbb hasznos lesz, hogy ezek az emberek ismereteket szereznek rólunk, adott helyzetben ez majd aktivizálódik. Nincsenek konkrét elvárásaink, csak meg kell mutatni magunkat. A látogatások legnagyobb haszna talán az, hogy alkalom nyílik beszélgetni olyan emberekkel, akik más közegben, más szinten működnek, mint mi. A meghívottak szívesen jönnek, de fontos hozzájuk a jó ajánlólevél vagy a személyes kapcsolatok. Az egyesület tagjai közül leginkább azok élnek a program kínálta lehetőségekkel, akiknek van nemzetközi kitekintésük, rendszeresen járnak külföldi vásárokra, esetleg nemzetközi ambíciókkal bíró művészt képviselnek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin