. Az aukció egyik legdrágább képe Rippl-Rónai József A kokott kislány című pasztellje 4,8 millió forintról indul, 7−10 milliós becsérték mellett. Méltán rendeltek ugyanekkora kikiáltást és 8−12 milliós becsértéket a szlovákiai magyar festő, Szabó Gyula egyik főművéhez, az 1945-ös expresszív Savonarolához. Egy másik szlovákiai magyar, gróf Pálffy Péter 180 ezer forintos absztrakt gouache kompozíciója is vonzó lehet, a hazai és a szlovákiai gyűjtőknek egyaránt. (A ház tavaly decemberi aukcióján egy Pálffy-olajkép 480 ezer forintról 3,8 millióra ment fel!)
Ferenczy Károly Patak híddal /Táj híddal című 1912-es vásznáért 2,8 millióról kell ajánlatot tenni; a jellegzetes nagybányai olajkép 2010-ben már megjárta a Belvedere egyik aukcióját, akkor 3,4 millióról 3,8 millióra ment fel az ára. Nem először kerül kalapács alá Kádár Béla Csendélet Csáky szoborral című franciás temperája sem, most 2,8 millió forinton kezd.
Kétmillió forint felett kínálják Scheiber Hugó egyik cirkuszképét, Batthyány Gyulától Szautner Teréz műlovarnő portréját, Mattis-Teutsch Jánostól A művész álma című olaj-temperát és egy Csernus Tibor-vásznat. Ebben a magasságban indítják egy Van Dyck-kép, a Pihenő szent család másolatát, amelyet müncheni tanulóéveiben festett Szinyei Merse Pál − ezt nemrég 3,6 milliós alapárán ütötték le a Polgár Galéria aukcióján (Napi Gazdaság, 2012. december 10.).

Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Már csak néhány óra van hátra és minden megváltozik, jön a nagy fordulat
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán