A Showcase-Section zsűrije minden évben hat olyan műkereskedést hív meg, amely legalább három, de legfeljebb tíz éve működik és már nemzetközi tekintélyt szerzett. Tavaly Makláry Kálmán is szerepelt ebben a szekcióban Budapestről, párizsi magyar művészeinek kínálatával. Idén a félszáz jelentkező közül londoni, párizsi és New York-i galériákat választottak ki.

A maastrichti törzsgárdában most a párizsi Galerie Beres képviseli Makláry repertoárját, katalógusában két nagyméretű magyar vonatkozású művel: Reigl Judittól az Ecriture en masse 1965-ös, fekete-fehér absztrakt olajképét viszik a vásárra, Hantai Simontól pedig az 1980-as Tabula négyosztatú, akrillal festett vásznát. A bécsi Bel Etage 1905-ös szalonasztalát Adolf Loos terve alapján Friedrich Otto Schmidt kivitelezte; fia, Schmidt Miksa a kiscelli kastélyban folytatta apja tevékenységét. (Az ottani múzeum vezetője, Rostás Péter 2010-ben írt könyvet a "mágnások lakberendezőjéről", véleményét Wolfgang Bauer is közli reprezentatív vásári albumában.) A galériás a Bauhaus köréből származó tárgyakat is forgalmaz, most Breuer Marcell bútorát viszi a standjára.
A magyar származású európai rangú műkereskedők közé tartozik a második generációs Bartha-galéria Bázelből, amely a két világháború közötti magyar avantgárd műveivel is foglalkozik. Ugyancsak a második nemzedék vezeti már Amszterdamban a tekintélyes Tóth-Ikonen régi orosz ikonokra szakosodott üzletét. Londonból egyrészt a Somló Antiques vendégszerepel évről évre a TEFAF-on két évszázad régi óráival, illetve azok hasonmásaival, másrészt a Richard Nagy Ltd, Egon Schielétől Oskar Kokoschkáig terjedő rajzaival.

Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az