Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint hétfőn volt eddig a legnagyobb az Ukrajnából menekülők száma, akkor egyetlen nap alatt több mint 200 ezren érkeztek a szomszédos országokba. 

A nagyvárosokban példátlan migrációs nyomás tapasztalható, hiszen ezrek utaznak busszal, vonattal, autóval vagy gyalogolnak át a határokon az Ukrajnával szomszédos országokban élő rokonaikhoz. „A helyzet napról napra egyre nehezebb”- írta a Twitteren Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere arra utalva, hogy eddig háromszázezer ukrán menekült fordult meg a városban. 

Krakkóban szintén igyekeznek megbirkózni a helyzettel, azonban a városháza szóvivője szerint már nem tudnak több embert befogadni, munkahelyet és iskolai férőhelyet biztosítva számukra. Eddig százezer ukrán választotta a várost célállomásul, de már az is kihívást jelent a városvezetők számára, hogy egyáltalán megoldják a menekültek nyilvántartásba vételét. Ráadásul a válságkezelésre elkülönített éves költségvetésüknek már több mint 70 százalékát fel is használták az orosz-ukrán háború kitörése óta. 

Lengyelországban elsősorban az ukrán menekültek ott élő rokonaira számítanak, hiszen az országban nincs elég befogadóközpont, és azokban is csak maximum néhány ezer főt tudnak elszállásolni. A UNHCR adatai szerint sok ukrán menekült Magyarországra, Szlovákiába, Oroszországba, Romániába, Moldovába és Fehéroroszországba is. 

Ukrán menekültek száma országonként (2022.03.11-i adatok)
Lengyelország1 575 703
Egyéb uniós országok304 156
Magyarország235 576
Szlovákia185 673
Oroszország105 897
Moldova104 929
Románia84 671
Fehéroroszország938
ÖSSZESEN2 597 543
Forrás: UNHCR

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a UNHCR csak azokat a menekülteket számolja a statisztikájában, akik az adott országban is maradtak: Moldovába például több mint 300 ezren mentek Ukrajnából, viszont a nagy részük továbbutazott Romániába, ezért nem kerültek bele a moldovai statisztikába. A háború kitörése előtti napokban pedig ötvenezren mentek át Oroszországba, elsősorban a donyecki és luhanszki területekről. 

 

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.