A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről ezentúl Brüsszel központi repterére, valamint két ukrán városba, Harkovba és Lvivbe is lehet majd repülni.
A légitársaság 2003-mas indulása óta több, mint 215 millió utast szállított, így 119 repülőgépével és hétszáznál is több útvonalával a nemzetközi repülőgép iparban nagy játékosnak számít. "Kevés más légitársaság büszkélkedhet hasonló növekedéssel" - nyilatkozta Jones.
Remélik, hogy a Budapestről indított három új desztináció és az erre szolgáló 14. Budapestre telepített repülőgép hozzá fog járulni a légitársaság további növekedéséhez. Jövő év júniusától az eddigi két Brüsszel Charleroi repülőterére induló járat mellé egy harmadik, ezúttal Brüsszel fő repülőterére menő napi járatot indítanak. Jones elmondása szerint a Wizz Air fontosnak találja a két főváros összekötését a soron lévő fejlődés szempontjából. Harkovba és Lvivbe hetente kétszer fognak startolni járatok, így Kijevvel és Odesszával együtt négyre bővült a Wizz Air ukrán célállomásainak száma.
Az új, Budapestre hozott repülőgép az Airbus A321neo, ami újfajta hajtóerőműje miatt különbözik a korábbi A320-as gépektől. Az új repülőik előnye, hogy a legzöldebb a versenytársai közül, ugyanis a káros üvegházhatású gázok csökkentése miatt a legkisebb ökológia lábnyomot hagyja. Ezt 2030-ra további harminc százalékkal tervezik csökkenteni, miközben továbbra is igyekeznek a legalacsonyabb árakat biztosítani utasaiknak.
A közelmúltban bejelentett Londonból Oroszországba induló bővítést követve, a három új budapesti járat mellett járatsűrítésekre is számíthatunk. Edinburgh-ba ezentúl heti ötször, Eidhovenbe tizenhatszor, Szentpétervárra hétszer, Tel-Avivba pedig tizenhétszer fog repülni a Wizz Air. A bővítésekkel együtt immár 30 országba menő, 86 út érhető el Magyarországon. "A számok jól mutatják a Wizz Air elkötelezettségét Magyarország iránt" - mondta.
Az elmúlt időben felmerülő problémák ellenére a Wizz Air nagyon jó nyári időszakot zárt, júniustól augusztusig 11,7 millió utast szállítottak, és a légitársaság értékét mára nagyjából 1650 milliárd magyar forintra becsülte.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre