Az Interpol feltette a Wirecard működésért felelős vezérigazgatóját arra a listára, amelyen a vörös jelzéssel ellátott személyek szerepelnek. A vörös riasztást azt jelenti, hogy az Interpol felhívja összes tagállamát, amennyiben tudnak a keresett személy hollétéről, helyezzék őt előzetes letartóztatásba egy későbbi kiadatási eljárás céljából.
Marsalek elvileg azóta szabadlábon van, hogy kirobbant a botrány a Wirecardnál, miközben a cég több vezetőjét is időközben letartóztatta a német államügyészség.
Kapcsolódó
Marsaleket a Wirecard azonnali hatállyal elbocsátotta, amikor kiderült, hogy a mérlegében szereplő készpénzállomány 80 százaléka hiányzik. Sőt, valószínűleg soha nem is létezett. Marsalek hollétéről azóta nem lehet biztosat tudni, de valószínűleg ő az egyik első számú gyanúsított a müncheni ügyészség által folytatott bűnügyi eljárásban.
A Handelsblatt című német gazdasági lap korábbi értesülése szerint orosz titkosszolgálati őrizetben lehetett valahol Fehéroroszországban.
Eközben a Fülöp Szigetek Igazságügyi Minisztériuma megerősítette, hogy valóban elhunyt az országban Christopher Bauer, a cég korábbi igazgatója, aki annak ázsiai ügyeiért volt felelős. A Wirecard ázsiai üzletága azért is fontos az ügyben, mivel itt keletkezett elvileg az a sokmilliárd eurónyi fiktiv jövedelem, amit jogellenesen szerepeltettek a cég könyveiben, hogy az vonzóbb legyen a befektetők számára. A Bloomberg korábbi értesülései szerint a korábbi menedzser egy manilai kórházban hunyt el természetes körülmények között, vérmérgezésben.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak