John Flannery tavaly augusztusban került a vezérigazgatói székbe és január óta tölti be az elnöki tisztséget is. Flannery azt tervezte, hogy mélyreható változtatásokkal kisebb, a változásokra gyorsabban reagáló és nyereségesebb vállalattá alakítja át az 1878-ban alapított céget.
A szerkezeti átalakítások közepette azonban a vállalat piaci tőkeértéke 100 milliárd dollár alá esett, árfolyama pedig 35 százalékkal csökkent az idén.
Kapcsolódó
A General Electric hétfőn arra figyelmeztetett, hogy nem tudja tartani idei profitelőrejelzését, és 23 milliárd dolláros leírást hajt végre erőművi üzletágában.
Hétfőn a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben a General Electric árfolyama több mint 15 százalékkal 13 dollár fölé emelkedett New Yorkban. Az elmúlt 52 hét alatt 24,89 és 11,21 dollár között mozgott az árfolyam.
A GE több mint 28 éve van jelen Magyarországon és nemcsak a legnagyobb amerikai befektető, de egyben az egyik legnagyobb magyar vállalat is. Közel 5000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, ahol 4 gyár, 3 kutatás-fejlesztést végző központ (GE Power, GE Healthcare, GE Aviation) és egy regionális üzleti központ található. A vállalat magyarországi üzemeiben korszerű egészségügyi, olaj- és gázipari, légi közlekedési, és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt.
A kép forrása: GE.com.
Legolvasottabb
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük