A vállalat közleménye szerint a következő nyolc hétben javasolják a csődvédelem alóli kilépést. Az ezt követően várható bírósági ítélet után a vállalat folytatja tevékenységét. A Fornetti Románia szerint az idei év kedvező irányt vetít előre, hiszen arra számítanak, hogy 15 százalékkal nő eladásuk.
Az év első hónapjainak eredményei alapján azt várják, hogy a cég el tudja érni az év elején prognosztizált növekedést. A Fornetti Románia januárban közölte, hogy tavaly először volt nyereséges 2011 óta, a csődvédelmi eljárás kezdetétől.
A tavalyi nyereség becsült értéke 500 ezer euró (158,8 millió forint), az eladások értéke pedig meghaladta a 100 millió lejt (7 milliárd forint). A vállalat tavaly 7 százalékkal, 6700 tonnára növelte eladásait.
A romániai vállalat tulajdonosa, a magyarországi Fornetti Holding Kft. 2011 decemberében jelentette be, hogy a temesvári székhelyű cég csődvédelmi eljárást kezdeményezett az instabil gazdasági környezet, a román belső piac tartós csökkenése és a gazdasági válság hatásai miatt.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot